MKKSZ
 

 

Nyerges Emléktúra 20!

 

Szombaton reggel 8 órakor sok vállalkozó kedvű nyergesi és nem nyergesi túrázó lepte el a sportbüfé környékét, közöttük sok kajakos is, ugyanis innen indult az első jubileumi "Nyergesi Emléktúra 20".
Kovács Patrik, Ledvényi Tomi, Gurgulits Bence, Gurgulits Mihály szakosztályvezetővel együtt szaladt neki a távnak.
A szaladtat szó szerint kell érteni, ugyanis a rajtól futva indultunk el az első ellenőrző állomás felé a távoli Mogyorósbányára, majd ki Szentkeresztre, fel az Öregkőre, át Bajóton, fel a Magyar-hegyre, le a Német-völgyön és végre sok fárasztó kilométer után be a célba, újra a sport büfé. A megérkezéskor már éreztük a lábukban, hogy jó időt mentünk, ugyanis 2 óra 25 perc alatt tettük meg a távot hegyen völgyön keresztül.
A jó időhöz jó taktika is kell hegyre felsiettünk, völgynek lefutottunk, így sokkal kevésbé fáradtunk el.
Dicséret illeti a szervezőket is, az állomásokon alma, zsíros kenyér, cukorka és nápolyi is segítette energiával feltölteni a szervezetünket és a célban egy pár virsli űzte el az éhségünket.
Reméljük jövőre is megszervezi a Négy égtáj túraegyesület ezt a nagyszerű erőpróbát, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a város természeti értékekben gazdag környezetével és tudatosul bennük, hogy milyen fontos a környezetünk védelme tisztaságának megörzése. Köszönet érte.

Nyergesújfalu, 2009.04.27.

Gurgulits Mihály szakosztályvezető